Világjárók Klubja Bécs
Volt kampányfőnök, most író Bécsben - LMP-től a thriller írásig I Dorosz Dávid: Mindenki lelép
Méreg Attila
1:23:01
2025. 07. 01.
Kategóriák
Leírás
Dorosz Dávid az ELTE jogi diplomáját 2009-ben szerezte, majd nemzetközi kapcsolatokból is tanult a Corvinuson, később pedig MBA-t szerzett az USA-ban. Pályafutását az LMP-nél kezdte, ahol 2010 és 2014 között országgyűlési képviselőként dolgozott; 2013-ban alapító tagja lett a Párbeszéd Magyarországért pártnak. 2010-ben az akkori LMP országgyűlési kampányának operatív vezetője, majd 2014-ig országgyűlési képviselőként dolgozott. 2019-ben Karácsony Gergely győztes főpolgármesteri kampányának kampányfőnöke, majd innentől 2021-ig klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettesként dolgozott. Évekig a nemzetközi piacra dolgozó informatikai cégét vezette, jelenleg pedig főként tanácsadóként dolgozik. Dorosz Dávid 2020-ban tagja volt az Atlantic Council fiatal vezetőket összefogó Millenium Leadership Programjának. A hazai sajtó mellett írásai a Politico Europe-ban, a New York Times-ban és a Democracy Now oldalán is megjelentek. 2019-ben adták ki nem fikciós könyvét, Az idő szorításában címmel, amely korunk legégetőbb globális válságaival foglalkozik.2025‑ben pedig debütált regényével, a Balaton‑parton játszódó krimi‑thrillerrel, Mindenki lelép. Jelenleg Bécsben él, szenvedélye a fotózás és az utazás. #író #politikus #Bécs https://www.instagram.com/doroszdavid https://mindenkilelep.hu/dorosz-david-bemutatkozas/ https://www.tiktok.com/@david.dorosz https://www.facebook.com/doroszdavidhu https://open.spotify.com/playlist/3rR2QP8cVBpifockogGl1D Fejezet: 0:00 Beköszönés 2:20 Egyértelmű politikai pálya 4:00 ELTE, jogi diploma (2009) 5:30 Corvinus, nemzetközi kapcsolatok 7:00 Humana (ifjúsági emberi jogi lap) alapító tag 8:00 Rádiózás, amatőr filmezés 10:30 Újságírás: Politico Europe, New York Times, Democracy Now 13:00 LMP 15:00 2009, LMP országgyűlési kampány operatív vezető 18:00 2010-2014, LMP országgyűlési képviselő 25:00 Országgyűlési képviselői munka összefoglalása 30:00 MBA, USA 31:00 Informatikai cég vezetője, jelenleg tanácsadó 33:00 2019, Karácsony Gergely győztes főpolgármesteri kampányának kampányfőnöke 37:30 Környezet, termeszet szeretete 41:30 2021-ig klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes 46:00 2022, választások 47:00 Az idő szorításában (fikciós könyv) 55:00 Ausztriába kerülés 58:00 Mindenki lelép (krimi‑thriller) 1:12:20 Következő könyv 1:18:00 Fotózás és utazás 1:22:00 Elköszönés ------------------ 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! - Köszönöm! 🙏 További linkek hozzám: 👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja 👉Twitch: https://www.twitch.tv/vilagjaro 👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 👉Instagram: https://www.instagram.com/vilagjarokklubjabecs/ 👉Fb oldal: https://www.facebook.com/pg/vilagjarokklubjabecs 👉Fb csoport: https://www.facebook.com/groups/667224653811137 👉Podpad: https://podpad.hu/vilagjarok-klubja-becs 👉Anchor: https://anchor.fm/attila-mreg 👉Apple podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/vil%C3%A1gj%C3%A1r%C3%B3k-klubja-b%C3%A9cs/id1549267030 👉Google podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy80ODBjYmJmNC9wb2RjYXN0L3Jzcw== 👉Podtail: https://podtail.com/podcast/vilagjarok-klubja-becs/ 👉Spotify: https://open.spotify.com/show/1bCG6zMzfdDPP89Sm1S6Vn 👉PocketCasts: https://pca.st/b78x9rjx 👉RadioPublic: https://radiopublic.com/vilgjrk-klubja-bcs-GO2xV1 📧 E-mail: poison888@gmail.com Ausztriában, Bécsben élek. 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859 Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!