13. A Galápagos-ügy: Az elátkozott éden (1929-1934)

Leírás

Elhangzott: 2025. december 6. | Létezik egy hely a térképen, amelyről azt suttogják, az idő elfelejtette. Egy hely, ahol a természet nem a harmóniáról, hanem a puszta, nyers túlélésről írta meg a maga törvénykönyvét. Ez a Galápagos-szigetcsoport, az Ecuador partjaitól ezer kilométerre nyugatra fekvő vulkanikus sebhely az óceán kék szövetén. A korai spanyol tengerészek „Las Encantadas”-nak, azaz „Elvarázsolt Szigetek”-nek nevezték, de ez a név sosem a tündérmesék világát idézte. Inkább az átkot, az álnok áramlatokat, a hirtelen ködöket és a tájékozódás lehetetlenségét jelentette a régmúlt hajósoknak. A szigetvilág egyik legdélebbi, és talán a legsötétebb históriájú szigete a Floreana. Ez a föld nem pálmafás partokkal és buja növényzettel hívogat. Floreana tájképe a teremtés egy korai, dühös pillanatát rögzíti: fekete, éles lávakőzet, amely cipőtalpakat szaggat, csipkézett, száraz bozótos, és a mindent átható, nyomasztó csend, amelyet csak a tengeri madarak rikoltozása és az oroszlánfókák bődülése tör meg. A levegő forró, a táj megbocsátani nem tudó, zord természetű. Floreana évszázadokon át a társadalom kitaszítottjainak menedéke volt. Kalózok búvóhelye, akik a híres „Post Office Bay” hordójában hagytak üzeneteket egymásnak, bálnavadászok átmeneti állomása, és egy rövid életű, brutális ecuadori büntetőtelep otthona. Maga Charles Darwin is járt itt 1835-ben, de ez a sziget nem az evolúció elméletéről lett híres, hanem az emberi természet involúciójáról. Az 1920-as évek végére Floreana lakatlan volt. Egy üres színpad, amely várta a maga drámáját. A dráma pedig megérkezett, egyenesen a haldokló Európa szívéből. A szereplők nem hódítók vagy felfedezők voltak. Menekültek voltak. Az első világháború poklából, a Weimari Köztársaság gazdasági és morális válságából, a polgári lét fojtogató unalmából menekültek. Azt hitték, a paradicsomot találták meg, egy utópiát, ahol az ember visszatalálhat önmagához. De Floreana nem a paradicsom volt. Egy elszigetelt, terhelt laboratórium volt. Egy pszichológiai tégely, egy fortyogó üst, amely felerősítette mindazt, ami az emberben rejtőzik: a vágyat, a gőgöt, a zsarnokságot és a félelmet. Az új telepesek azt hitték, a civilizációt hagyják maguk mögött, de tévedtek. Csak a civilizáció szabályait hagyták el. Önmagukat azonban, és a társadalmat, amelyet annyira megvetettek, magukkal hurcolták a szigetre. Ez a föld pedig nem megváltoztatta őket, hanem lecsupaszította. Ami 1929-ben egy filozófiai kísérletnek indult, öt éven belül gyilkosságba, rejtélyes eltűnésekbe és egy máig megoldatlan bűnügyi történetbe torkollott. Ez a Galápagos-ügy.