Kategóriák
Leírás
Ötszázadik adásához érkezett a Fintech Világa a Trend FM-en – fél ezredik péntek délután, amikor Érczfalvi András műsorvezető és Suppan Márton, a Peak alapítója beül a stúdióba beszélgetni a pénz jövőjéről, a technológia innovációról, kriptóról, bankokról, meg néha arról is, amikor a bitcoin eltűnik egy tárcából. Ha nagyon számszerűek akarunk lenni: kb. 9000 perc adás, vagyis több mint hat teljes nap rádiózás egymás után. Az ünnepi adásban rendhagyó módon nem trendeket elemzünk, hanem visszanézünk majdnem tíz évre:hogyan indult a műsor 2016-ban, még Gazdasági Rádióként,hogyan nőtt fel közben a Peak is egy „beszélni tudó kisgyerekből” komoly, nemzetközi finteches csapattá,és hogyan lett a Fintech Világából egyfajta „fintech-maffia inkubátor”, ahol rengeteg mai szereplő először szólalt meg. Szóba kerül a PayPal Mafia és a Revolut-jelenség, a hazai „fintech-maffia”, az első vendégek, az MKB Fintech Club, a Fintech Szövetség, a Fintechzone, a Fintech.hu és a Fintech Radar születése. És az is, hányan indultak innen, majd lettek alapítók, vezetők, szakértők a hazai és nemzetközi piacon.Bitcoin 400 dollár, QR-kódos fizetések születése, és a világ körüli tudósítás Peak-módra Az adásban felidézik, milyen volt 2016-ban kriptóról beszélni. Akkoriban a bitcoin árfolyama még 400 dollár körül járt, ma már százszoros árfolyam növekedéssel a hátunk mögött nézünk vissza az első kriptós adásokra. Előkerül Debreceni Barnabás, a Mr. Coin és a sikeres exit Bali felé, a Binance-tárca kirámolása, és az örök tanulság: a fintech világa mindig izgalmas, de soha nem kockázatmentes. Suppan Márton felidézi a „Marko Polo” korszakot is:adások Szingapúrból, Izraelből, Tájföldről, Indonéziából,helyszíni sztorik Kínáról, ahol a WeChat Pay és az Alipay közben egy egész társadalomnak írta át a fizetési szokásait,és azt, hogyan jutottunk el odáig, hogy a magyar piacon ma már a zöldséges piaci néninél is ott a kinyomtatott Revolut- vagy Wise-QR kód. Szó esik arról is, hogyan épült a műsor köré a Peak saját fintech médiaportfóliója – Fintech.hu, Fintechradar.hu, Fintech Futures (korábban Fintech Fast / Sparks) – és miért nem üzleti kérdés első sorban, hanem stratégiai befektetés a piacba, és miért lelkesednek érte különösen a fiatal peakes szakemberek, akik ma már rendszeres vendégei a stúdiónak és a nemzetközi konferenciáknak is. És hogy mi a terv innen? Márton szerint egyszerű: „Már csak még egyszer ennyit kell kibírni, és meglesz az ezredik adás.” Ha érdekel, hogyan lett a fintech szóból önálló iparág, egy rádióműsorból közösség és egy cégből média- és tudásközpont, hallgasd meg a Fintech Világa 500. jubileumi adását a Trend FM-en és a Spotify-on!